Befejeződött a Budafai meddőhányó tájrendezésének első üteme

Lezajlott a műszaki átadás, ezzel a napokban befejeződött a Budafai meddőhányó tájrendezésének első üteme. A…

Történetünk

Társaságunk jogelődje a Pécsi Hőerőmű Vállalat, amelyet a nehézipari miniszter alapított 1959-ben. Meghatározó tevékenysége kezdetek óta a villamosenergia- és hőtermelés.

A több korszakváltást, és egy jelentős technológiai megújulást megélt vállalat történetében fontos esemény volt az erőmű-bánya integráció, amelyre kormányzati döntés alapján 1993-ban került sor. Ennek során a felszámolás alatt lévő Mecseki Szénbányák működőképes bányarészei és azok működtetéséhez szükséges eszközök a Társasághoz kerültek. Bányavállalkozóként 2000. december 31-ig működtettük a Zobák-aknán lévő mélyművelésű bányát és 2004. december 31-ig a pécsbányai, valamint a vasasi külfejtéses bányát.

Újabb meghatározó esemény a cég történetében, hogy a széntermelés befejezése után a Társaság széntüzelésről földgáztüzelésre állt át. Ezt követően 2004 őszén fejeződött be az a nagyszabású, 7,5 milliárd forint értékű beruházási projekt, amelynek során két szenes kazánt gáz-, illetve olajüzeművé alakítottak át, egyet pedig faapríték-tüzelésű biomassza blokk váltott fel. A fejlesztés során több ezer méter gáz- és olajvezetéket, illetve több kiszolgáló létesítményt is felépítettek a fővállalkozók.

A Társaság neve 2001. május 7-én Pannonpower Energiatermelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaság névre, majd 2003. október 10-én Pannon Hőerőmű Energiatermelő, Kereskedelmi és szolgáltató névre változott. 2006 júniusától Zártkörű Részvénytársaság lett.

Az évek folyamán a részvényesek személyében is változások következtek be.A jelenleg hatályos tulajdonosi szerkezet mutatja, hogy a Társaság 89,94%-os arányú részvényese a Magyarországon bejegyzett 1117 Budapest, Budafoki út 91-93. székhelyű Dalkia Energia Energetikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Vagyonkezelő Részvénytársaság.