Emissziós értékek:
por koncentráció
Jelenlegi érték:
14.0 mg/Nm3
Határérték:
30 mg/Nm3
Friss információk
Ön tudta ezt?
A biomassza jelenleg a negyedik legfontosabb energiaforrás a világon a szénhidrogének, a víz és a nukleáris anyagok mögött.
A Tüskésrét rekultivációja
A tüskésréti hulladéklerakón az erőmű mintegy 50 éves szénportüzeléses technológiája során közel 30 millió tonna, a kazán alján gyűlő salak és az elektrofilterekkel a füstgázból leválasztott pernye keveréke, zagy került elhelyezésre a kazettákban. Ezen kazetták jelentős része tájrendezésre került még mintegy 51 hektárnyi kazetta rekultivációja maradt vissza, amelynek előkészítése van folyamatban.
A Pannon Hőerőmű Zrt. zagykazettáit az erőmű a 2005.évi tüzelőanyag-váltást követően hagyta fel. A biomassza- és földgáz-tüzelésre történő átállás után ugyanis a korábbi széntüzelés melléktermékének elhelyezésére szolgáló kazettákra már nem volt szükség. A zagykazettákat első lépésben 10 centiméteres talajtakaróval látta el az erőmű, azonban ez nem jelentette a rekultiváció befejezését, mivel a környezetvédelmi hatóság a területen 1 m vastag talajtakaró kialakítását írta elő.
Mivel a terület részben az erőmű, részben az önkormányzat tulajdonában van, a felek között írásos megállapodás rögzíti a rekultivációs feladatokat. Ennek értelmében a még mintegy 51 hektárnyi, csak részben, vagyis az előírtnál vékonyabb réteggel takart zagykazettát a már meglévő talajvíztó bővítéséből kinyert takarófölddel kell rekultiválni.
Az elmúlt években megtörtént a projekt előkészítése. Ennek során a Pannon Hőerőmű Zrt. elkészítette a rekultivációs és tóbővítési engedélyezési és műszaki kiviteli terveket, míg az önkormányzat megszerezte a korábban magántulajdonban lévő területeket. A munkálatok megkezdéséhez még arra van szükség, hogy az önkormányzat megállapodjon a területen található egyetlen állami tulajdonú ingatlan használatáról, tulajdonjogáról az állammal, és a Környezetvédelmi Felügyelőség kiadja a tóbővítés vízjogi létesítési engedélyét, amelynek eljárását a Pannon Hőerőmű Zrt. korábban megkezdte.
Mindezek alapján a tókialakítási és rekultivációs munkák, a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően várhatóan a jövő év elején megkezdhetők. A munka során több mint 850 ezer köbméter földet mozgatnak majd meg, ami azt jelenti, hogy a jelenleg alig 5 hektáros tó vízfelülete négyszeresére nő. Ez lehetőséget teremt Pécs városa számára, hogy a belváros közvetlen szomszédságában egy jóléti funkciókat szolgáló közpark jöhessen létre több mint 20 hektár vízfelszínnel.
A rekreációs közpark kialakításához Európai Uniós forrásokat is szerezhet a régió. A Tüskésrét-projekt a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság koordinálásában, Magyarországról egyedüliként sikerrel pályázott a SUFALNET4EU Európai Uniós pályázatra, amelynek fő célja a felhagyott hulladéklerakók fenntartható módon történő hasznosítása. A pályázatokat elbíráló testület áprilisban és szeptemberben a helyszínen is megtekintette a rekultiváció előtt álló területet, támogatásukról várhatóan év végén döntenek.
A környezetvédelem iránt elkötelezett Pannon Hőerőmű Zrt. finanszírozásában megvalósuló táj-rehabilitációval tehát új, kivételes fejlesztési lehetőségek nyílhatnak meg Pécs városa számára. A város központjában – a Siklósi úttól alig néhány száz méterre – hatalmas zöldfelület nyílik meg, ahol olyan szabadidőpark jöhet létre, amelyben a víz szerelmesei ugyanúgy megtalálják a kikapcsolódás lehetőségét, mint az erdei kirándulók.
